|
Információk
Szülőknek
Tájékoztató a leendő első osztályos tanulók szüleinek a 2012/2013-as tanévről
Kedves Szülők!
Az
idei tanévben is szeretnénk tájékoztatni Önöket iskolánk
életéről, programjairól.
T i s z t e l t S z ü l ő
k !
Tájékoztatom Önöket
a következő, 2012/2013-as tanévre vonatkozó normatív
kedvezmény, azaz
-
ingyenes
tankönyvellátásra való jogosultság
–
igénybevételéhez szükséges legfontosabb
tudnivalókról.
Igénylés esetén
ingyenes tankönyvellátást (normatív kedvezmény) köteles az
iskola biztosítani a nappali rendszerű iskolai oktatásban
résztvevő tanuló számára, ha a gyermek:
a) tartósan beteg
(szakorvos igazolja),
b) testi, érzékszervi,
értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság
együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos
(szakértői és rehabilitációs bizottság igazolja),
c) a pszichés fejlődés
zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban
tartósan és súlyosan akadályozott [pl. dyslexia, dysgraphia,
dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros
aktivitászavar jogosultság alapjául kizárólag a
közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 35. § (3)
bekezdésében meghatározott - a tanulási képességet vizsgáló
szakértői és rehabilitációs tevékenységet ellátó -
szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye
fogadható el],
d) három- vagy
többgyermekes családban él (a megállapított családi
pótlék igazolja),
e) nagykorú és saját
jogán családi pótlékra jogosult (a megállapított családi
pótlék igazolja),
f) rendszeres
gyermekvédelmi kedvezményben részesül (az erről szóló
határozat igazolja).
Szükség esetén a
családi pótlékról szóló igazolást a munkáltató, a
munkahellyel nem rendelkező részére az Államkincstár
Területi Igazgatósága adja ki. A családi pótlék igazolható
bérjegyzékkel, számlakivonattal vagy postai igazoló
szelvénnyel is.
A jogosultságot
2012 szeptemberében kell igazolni.
Igényüket az
Igénylőlap értelemszerű kitöltésével és benyújtásával kell
bejelenteni.
Igénylőlapot az iskola
Gazdasági Irodájában kérhetnek, illetve
ITT tölthetik le.
Kérem
2011. november 15.-éig
küldjék be az iskolába a kitöltött nyomtatványt!
Sárosi Ágnes,
tankönyvfelelős
Csengetési
rend
|
|
Óra
|
Szünet
|
|
1
|
800-845
|
|
|
|
|
845-855
|
|
2
|
855-940
|
|
|
|
|
940-1000
|
|
3
|
1000-1045
|
|
|
|
|
1045-1055
|
|
4
|
1055-1140
|
|
|
|
|
1140-1150
|
|
5
|
1150-1235
|
|
|
|
|
1235-1245
|
|
6
|
1245-1330
|
|
|
|
|
1330-1340
|
|
7
|
1340-1425
|
|
Csengetési
rend rövidített órák esetén
|
|
Óra
|
Szünet
|
|
1
|
800-830
|
|
|
|
|
830-840
|
|
2
|
840-910
|
|
|
|
|
910-930
|
|
3
|
930-1000
|
|
|
|
|
1000-1010
|
|
4
|
1010-1040
|
|
|
|
|
1040-1050
|
|
5
|
1050-1120
|
|
|
|
|
1120-1130
|
|
6
|
1130-1200
|
|
FOGADÓÓRÁK AZ ALSÓ TAGOZATON:
a
2011/2012. tanévre
Osztály
|
Tanító neve |
Nap |
Időpont |
|
1.a |
Korodiné Vigh Gabriella |
péntek |
3.óra |
|
1.b |
Biró Izabella |
csütörtök |
4.óra |
|
2.a |
Denkey Judit |
szerda |
3.óra |
|
3.a |
Palancsa Zoltánné |
hétfő |
2.óra |
|
4.a |
Sarlósné Bónus Mária |
hétfő |
5.óra |
|
4.b |
Nagy Balázsné |
szerda |
5.óra |
Osztály
|
Napközis nevelő neve |
Nap |
Időpont |
1.a
|
Zsámár Hajnalka |
hétfő |
16.30 – 17.00 |
1.b
|
Mátéffy Eszter |
kedd |
1530 |
2.a
|
dr.
Németh Zoltánné |
hétfő |
16.30 – 17.00 |
|
3.a |
Némethné Dobos Krisztina |
péntek |
16.30 – 17.00 |
|
4.a |
dr.
Kárpáti Istvánné |
kedd |
16.30 – 17.00 |
|
4.b |
Husztiné Keresztes Tünde |
hétfő |
16.30 – 17.00 |
FOGADÓÓRÁK A FELSŐ TAGOZATON:
a
2011/2012. tanévre
|
dr. Fejér Lászlóné |
Egyéni egyeztetés |
|
Rassai Richárd |
Egyéni egyeztetés |
|
Draskóczi Anett |
Hétfő 4.óra |
|
Draskovits Andrea |
Hétfő 5.óra |
|
Győri Kata |
Hétfő 6.óra |
|
Koncz Edina |
Szerda 2.óra |
|
Kovács György |
Csütörtök 5.óra |
|
Mátéffy Eszter |
Csütörtök 2. óra |
|
Nagy Edit |
Hétfő 4. óra |
|
Nagy Ildikó |
Szerda 3. óra |
|
Nedelka Mária |
Kedd 3.óra |
|
Sárosi Ágnes |
Csütörtök 3.óra |
|
Simon Zoltán |
Szerda 4.óra |
További információkért (házirend, pedagógiai program) kattintson
ide!
|